Szita Levente
Üdvözöllek!
Szita Levente vagyok a Dolfin Kft. alapítója, ügyvezetője. Gyerekkoromban nem úgy képzeltem el, hogy pénzügyi tanácsadó leszek. Mindig is a labdarúgás körül forgott az életem és mint minden sportoló én is bajnok szerettemvolna lenni. A sport karrierem alatt jól megtanultam, hogy tudatosság és fegyelem nélkül nem lehet kimagasló eredményeket elérni. Bár nem lettem profi sportoló, úgy érzem azok az értékek, amelyet a sport adott nekem egy életem át segítenek az utamon. „Légy hasznos! Mindegy mit csinálsz, a lényeg az, hogy mindig törekedj a legjobbra!” - Ezt az elvet követve vetettem bele magam eddigi életem során minden egyes dologba, amibe belekezdtem. Nincs ez másképp a pénzügyek területén sem. Először a biztosításokkal ismerkedtem meg, majd a banki termékek tanácsadásába ástam bele magam, mindezek mellett a befektetések területe a hobbimmá vált. Kifejezetten élvezem, hogy a sporthoz hasonlóan a pénzügyi tanácsadás is egy teljesítmény orientált terület, hiszen az ügyfeleim és munkatársaim az alapján bíznak meg bennem hosszútávon, amit a közös munkánk alatt tapasztalnak. Pénzügyi karrierem során összesodort az élet olyan munkatársakkal, akikkel hasonló az értékrendünk és úgy érzem, velük bármilyen más területen sikeresek lennénk, mert mindenki másban tehetséges és jól kitudjuk egészíteni egymást. Nekik köszönhetően már több éve vezetői pozícióban nézek szembe a pénzügyi szektor kihívásaival. A csapatunk neve: Dolfin. Az évek során sikerült kidolgoznunk egy olyan rendszert, amely az ügyfélközpontúságra épül és amiben a tanácsadóink könnyedén és átláthatóan, de ezek mellett alapos és személyre szabott pénzügyi tervezetekkel tudnak segíteni a magyar lakosságnak és vállalati szektor szereplőinek a pénzügyi kérdéseikkel kapcsolatban. Összességében öröm számomra látni azt, hogy az ügyfeleinkkel, partnereinkkel és az egész csapattal együtt fejlődünk, gyarapodunk.
Hogy mire számíthatsz tőlünk?
Alapvetően a munkánk az, hogy segítünk az ügyfeleinknek eligazodni privát pénzügyek területén. Úgy dolgozunk, hogy teljesen közérthető formában mondjuk el azokat az információkat, amelyek csak hosszú utána járás árán megszerezhetőek. Akik minket választanak nekik nem kell órákat várni a telefon fölött míg az ügyfélszolgálatos vonal elérhetővé válik, nem kell sorban állni a bankfiókban vagy a biztosítási irodában, így ilyen dolgokra kevesebb szabad idejük megy el. Az ügyfeleink azt szokták mondani, hogy azért jó, hogy mi segítünk nekik, mert van egy személyes tanácsadójuk, akiben megbíznak és bármikor felhívhatják pénzügyi kérdésekkel kapcsolatban.
Ha minket választasz, akkor nem csak a biztosítási és banki dolgaid tudhatod jó kezekben, hanem a rád vonatkozó állami támogatások és adókedvezmények kihasználásában is segítségedre leszünk. Konzultálj velem, vagy a csapat bármely tagjával. Ígérem hasznos információkkal fogsz gazdagodni.
FONTOS! A konzultáció díj és kötelezettség mentes!
A hivatásunk esszenciáját eddig legjobban John F. Kennedy fogalmazta meg a következő képpen:
„Nem tudok senkit, aki hatékonyabban hozzásegíthet minket megközelíteni azt a szabadságot, ami felé törekszünk, mint a biztosítási ügynök. Ő úgy ismeri az ország gazdasági lüktetését, mint kevesen, mert az amerikai utcákat járja leül beszélgetni fiatalokkal, érett emberekkel és idősekkel egyaránt. Tisztában van azzal, hogy mire vágynak. Segít nekik segíteni önmagukon az ínséges időkben. Épít azáltal, hogy segít másoknak építeni. Biztosítja a jövőt. Tisztelet övezi. Ráadásul barátodnak tekintheted.”
-John F. Kennedy