Nyugdíjkatasztrófa / Szülőtartás / Generációs összecsapások Az aktív korú családosokra egyre nagyobb terhet ró a gyerekek iskoláztatása, miközben tartalékolniuk kell később esetleg
Az infláció vasfoga
INFLÁCIÓ
Egy olyan gazdasági tényező, ami kivétel nélkül mindenkit érint, aki pénzből él. Ennek ellenére sokak számára mai napig nem világos a jelentése. Cikkünkben arról lesz szó, hogy mi az infláció és milyen módszerekkel lehet kiszámolni. Nem mellesleg arról is, hogy miként gondoskodhatsz arról, hogy megtakarításaid ellenálljanak az infációnak!
Az infláció jelentése
Az infláció fogalma latin eredetű (inflatio), jelentése felfúvódás, puffadás. A közgazdasági értelmezésben: a pénz tartós érték romlását értjük alatta.
Egy piacgazdaságban az áruk és szolgáltatások árai szüntelenül változnak, egyesek felmennek, mások lemennek. Inflációról akkor beszélünk, ha nem csak egyvalaminek az ára emelkedik meg, hanem sokféle árué és szolgáltatásé; ez azt jelenti, hogy ma kevesebbet vásárolhatunk 1 euróért, mint tegnap.
Más szóval az infláció idővel csökkenti a fizetőeszköz értékét.
Például, ha tavaly egy kg kenyér 300 Ft-ba került, ma pedig 330 Ft-ért lehet megvásárolni, akkor a kenyér 10%-ot inflálódott. Viszont, ha csak a kenyér ára emelkedett akkor azt még nem nevezzük inflációnak.
Az infláció okai: Alapvetően 2 okra tudjuk visszavezetni.
Költségek által generált:
A megnövekedett alapanyag költségeket a termelők a fogyasztókra hárítják.
- Nyersanyagárak növekedése: kőolaj, áram, gáz
- Bérköltségek: minimálbér változása
- Árfolyamgyengülés: Forint-Euro árfolyam
- Adóterhek: Extraprofitadó, Áfa változásai
- Monopol helyzet: OPEC – Föld kőolaj készletének a kétharmadát birtokolja
- Természeti katasztrófák: 2011 Fukusima
Általában ez a fajta infláció akkor alakul ki amikor rugalmatlan a kereslet, tehát egyáltalán nincs helyettesítő termék, vagy körülményes alternatívát találni.
- Jó példa erre az üzemanyag ára, amennyiben növekszik akkor is meg kell vennünk. Igen, tudom van lehetőség tömegközlekedésre, biciklizésre, elektromos autóra stb.. de a gazdasági szereplőknek (pl: fuvarozó cégek) akkor is szükségük lesz üzemanyagra, ezt pedig szépen be fogják építeni az áraikba.
- Ugyan ez a helyzet a bérköltségeknél: Vegyünk alapul egy céget, ami egy főt foglalkoztat. Tavaly 200.000 Ft-t fizetett munkabérre, 250.000Ft volt a bevétele. Tételezzük fel, hogy nincs más költsége a cégnek, így 50.000Ft pluszban van. Viszont idei évben már 250.000Ft munkabért fizet, a bevétele viszont ugyan ennyi marad. Ezesetben vajon jogosan várható-e áremelkedés?
- A Forint gyengülése miatt a költségnövekedés úgy mutatkozhat meg, hogy a külföldről behozott áruk értéke nem növekszik, viszont a hazai cégeknek mégis többet kell fizetni érte.
- A kőolaj árát erősen befolyásolja az OPEC (Kőolaj-exportáló Országok Szervezete), aminek tagjai főként arab világbeli és fejlődő országok.
- Az állam az áfával ugyebár a kereskedőket terheli meg, viszont a kereskedőknek mi vásárlók fogjuk ezt megfinanszírozni.
- Amennyiben egy olyan területet ér természeti katasztrófa, ami valamilyen alapanyagot, alkatrészt stb.. gyárt akkor a kínálat csökken, ami növeli a beszerzési árakat és így tovább az eladási árakat is.
Ez történt 2011-ben Japánban. A fukusimai földrengés és az az után tomboló cunami súlyosan megrongálta az atomerőművet és emiatt alkatrészhiány alakult ki a piacon, ami miatt felment az alkatrészek ára.
Keresleti nyomásra kialakuló infláció:
Akkor alakul ki, ha egy országban a forgalomban lévő pénz mennyisége meghaladja a gazdasági növekedést. Az eredeti jelentésre asszociálva pénzpuffadás szó sokat elmond erről a jelenségről.
A megnövekedett kereslet, változatlan kínálat mellett okolható a gyors áremelkedésért.
-Ez általában akkor történik, amikor túl sok pénz kerget túl kevés terméket.
Egy magyarországi példa 2021-es építőipari alapanyag árak emelkedése oda vezethető vissza, hogy az átlagosnál többen kezdtek felújításba (többek között az állami támogatásoknak köszönhetően), tehát megnőtt a kereslet, amit az építőipari alapanyag gyártók nem tudtak követni. Ez egyenes út volt az alapanyagárak növekedéséhez.
Ez ugyan így visszavezethető a CSOK, Babaváró és a lakásárak kapcsolatához.
Ezen kívül keresleti nyomást okozhatnak még:
- Bérek növekedés: Ha van miből költekezni, akkor költünk is.
- Kamatcsökkenés: Amennyiben a hitelekhez hozzá lehet jutni számunkra kecsegtető kamatozás mellett, akkor bátran kezdünk új projektekbe, legyen szó lakásvásárlásról, felújításról, vagy egy autó vásárlásról.
- Pénznyomtatás: A Magyar Nemzeti Bank tud Magyarországon pénzt nyomtatni, amivel tudják pörgetni a gazdaságot, de ezzel egyetemben a fentiek alapján már tudjuk, hogy serkentik az inflációt.
Az Infláció típusai
Lassú infláció
Mértéke: 2-3%
Hatása: Gazdasági növekedésre pozitív hatással van.
Lépegető infláció:
Mértéke: 3-10%
Hatása: Sok áru és szolgáltatás már nem lesz mindenki számára elérhető, mert a bérek már nem tudják követni az emelkedést. A gazdaságot viszont még egyensúlyban lehet tartani.
Vágtató infláció:
Mértéke: 10-50%
Hatása: Bizalom vesztés mind a fogyasztók, mind a befektetők részéről. Ilyen helyzetben nem ritka a kormányválság.
Hiperinfláció:
Mértéke: 50% feletti. Magyarországon a második világháború után a pengő értéke 207.19%-ot esett naponta.
Hatása: Rendkívüli módon destabilizálja a gazdaságot és kizárólag a kormányzati döntések, szigorú megszorítások sorával fordítható vissza. A pengő elértéktelenedése sokak szerint a történelem legsúlyosabb leértékelődése volt.
Defláció:
Az infláció ellentéte, vagyis a termékek és szolgáltatások ára csökken. Ez elsőre jól hangzik, de valójában rendkívül aggasztó gazdasági helyzet jele lehet.
Hatása: A pénz értéke a tartásával növekszik, azaz nem ösztönöz fogyasztásra, hiszen ha várunk akkor olcsóbban tudjuk megvásárolni a terméket, vagy szolgáltatást.
Egy általános elmélet szerint, hogyha olcsóbbá válnak a szolgáltatások és termékek, akkor a vállalatok árbevétele is csökken, ezáltal költségcsökkentésre, leépítésre kényszerülnek.
Ha egyre több foglalkoztatott válik munkanélkülivé, akkor további fogyasztás tűnik el, emiatt még kevesebb termékre és szolgáltatásra lesz igény, tehát tovább csökken a cégek árbevétele. Ez kihatással lehet a részvény árfolyamokra, így a befektetők sem realizálhatnak profitot. A profit csökkenés az ország GDP növekedését is elvághatja, amiből következhet egy gazdasági recesszió.
Ez azonban, csak a keresleti (fogyasztás) oldal szempontjából megközelített vélekedés, tudjuk, hogy van kínálati (vállalatok) oldal is. Mert előidézhet deflációt az is, ha a kínálat bővül, például növekszik a termelékenység, fokozódik a verseny vagy lehetséges, hogy olcsóbban lehet alapanyaghoz, munkaerőhöz jutni, esetleg a technológiai fejlődés miatt.
Ez esetben csökkennek az árak, de a kibocsátás növekszik, azaz tekinthetjük ezt a jelenséget „jó deflációnak”.
Infláció mérése
A legnépszerűbb mutató a fogyasztói árindex (CPI), ez meg tudja mutatni, hogy a lakosság által vásárolt termékek és szolgáltatások ára mennyit változott (a Központi Statiszikai Hivatal is ezt használja). Ennek meghatározásakor egy fogyasztói kosár kerül meghatározásra, ez tartalmazza azokazt a termékeket és szolgáltatásokat melyek árát folyamatosan nyomon követik.
Úgy kell elképzelni mint egy igazi bevásárló kosarat. Szóval van egy képzeletbeli kosarunk és ebbe rakunk bele olyan dolgokat amiket egy átlagos háztartásban hónapról-hónapra megvásárolnak.
Fogyasztói kosár: https://www.ksh.hu/interaktiv/kaleidoszkop/kaleidoszkop.html
Kiemelendő azonban az, hogy a KSH egyszerre több fogyasztói kosarat tart nyilván. Ilyen például a mezőgazdasági termékek, ipari termékek vagy a nyugdíjasok fogyasztási kosara. Ez utóbbiban azonban nagyobb súlya van az átlagos fogyasztási kosárhoz képest a kenyérnek és egyéb alapvető élelmiszereknek és kisebb súlyozása van az informatikai termékeknek vagy a sportszereknek.
Az fogyasztói árváltozás részletes csoportok szerint, másnéven infláció kaleidoszkóp segítséget nyújt ahhoz, hogy ki tudjuk számolni azt, hogy a mi fogyasztói kosarunk mennyit és milyen irányba változott.
Jó tudni
A KSH által közölt infláció sosem lesz pontosan annyi, amennyit mi érzékelünk, nem személyre szabott, ez nem is lehet elvárás az irányukba. Másrészt abból a szempontból is becsapós lehet, hogy egyes termékek árai észrevétlenül növekednek. (100grammos csoki helyett 90 grammos, 2 literes üdítő helyett 1,75 literes)
Aki vezeti a kiadásait havi rendszerességgel annak van lehetősége létrehozni a személyre szabott fogyasztói kosarát, amiből kiszámolhatja azt az inflációt ami őt érinti.
Kit hogyan érint az infláció?
Ahogy korábban már említettük, mindenkit aki pénzből él. Viszont azokat leginkább akik készpénzben tartják megtakarításaikat vagy akik olyan eszközbe helyezték a megtakarításaikat amelyek hozama nem haladja meg az infláció mértékét.
Állampapír: A klasszikus állampapír hozama fix, jelen helyzetet figyelembe véve legfeljebb lassíthatjuk vele a pénzünk elértéktelenedését. Vannak viszont infláció követő típusok is amelyek az előző évi KSH hivatalosan közölt inflációját veszik alapul. Utóbb említett típus növekvő inflációs helyzetben lehet egy kompromisszumos megoldás (mivel a hivatalos inflációhoz képest általában nagyobb az az infláció ami ténylegesen érint minket).
Bankbetét: A bankbetétek átlagos hozama 0.01% és 3% között mozog, ez jelen piaci környezetben nem megoldás az infláció elleni védekezésben.
Ezt még kicsit boncolgatván jogosan tehetjük föl a találós kérdést: Pénzt szinte ingyen kér, de drágán ad, mi az? -Magyar bank 2022-ben (Írja a Forbes espresso egyik pár perces cikke amit szinte minden reggel elolvasok, ajánlom mindenki számára aki időhatékonyan akar értesülni a friss hírekről)
https://forbes.hu/penz/banki-kamatok-lekotott-betetek-inflacio/
Készpénz: Teljes mértékben ki van téve az infláció viszontagságainak, 3-6 havi tartalékon kívül ilyen formában (készpénz, bankszámla) megtakarítást tartani őrültség, vagy szebben fogalmazva pénzügyi öncsonkítás. Ettől az előző kettő is lényegesen jobb választás.
Amennyiben hosszútávú megtakarításod típusát ezek közül választasz, azt is érezheted 20-30 év múlva, hogy a félretett pénzed felét ellopták.
Hogyan védekezhetünk az infláció ellen?
Az egyik leghatékonyabb módszer, ha befekteted a megtakarításaid. Olyan eszközökbe amelyek meghaladják az infláció mértékét. Viszont a megfelelő megtalálása némi fejtörést igényel ezért érdemes szakértők segítségét kérni ezzel kapcsolatban.
Amennyiben érdekel, hogy milyen lehetőségek vannak arra, hogy ellenállóvá tedd megtakarításod az inflációval szemben akkor bizalommal fordulhatsz hozzánk. Segítünk kiválasztani azt a befektetési formát amely leinkább illeszkedik az elképzeléseidhez.
Szita Levente
Budapest 2022.07.11.
Hasonló cikkek
Minden, amit a rendszeres megtakarításról tudni kell A tisztán látás kedvéért: A legnagyobb különbség a befektetések és a megtakarítások között: A befektetésnél
A nemrégiben megjelent 205/2023. (V. 31.) Korm. rendelet a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szerint