CSOKCsaládok otthonteremtési kedvezménye Ha a pároddal gyerekeket neveltek, vagy családalapítást terveztek, mindenképpen érdemes megfontolni, hogy lakásvásárláshoz, lakásépítéshez vagy bővítéshez igénybe vegyétek a
Biztosítási lexikon (G-P)

Biztosítási lexikon (G-P)
Giro
a bankok közötti – számlajóváírással történő – pénzügyi elszámolás.
Halandósági tábla statisztikai tábla
statisztikai, demográfiai számításokon alapuló táblázat, amely azt mutatja, hogy pl. 100 000 újszülött fiú/lány közül hány éri el az 1,2,3, ?100 éves kort, ha a halandóság úgy alakul, mint azt a táblázat készítésének pillanatában megfigyelték.
Hitelbiztosítás
a hitelezésből eredő kockázatok és károk fedezetéül szolgáló biztosítási forma. A biztosított mindig a hitelező.
Hitelfedezeti biztosítás
a hitelintézet vagy a hitelező által – a tartozás biztosítékául – követelt biztosítási szerződés. A biztosított mindig az adós, aki az esetleges biztosítási szolgáltatást már a szerződéskötéskor a hitelezőre engedményezi.
Hitellevél a gépjármű-biztosítás területén
ma már egyre ritkábban alkalmazott kárrendezési megoldás. A károsult nem készpénzt kap, hanem egy, a javítóműhelynek címzett – hitellevelet, amelynek alapján a javítást elvégzik, és utólag a biztosítóval, mint adóssal elszámolnak.
IBNR (incurred but not reported)
a biztosító által képzett tartalék, amelynek az a célja, hogy a már bekövetkezett, de még be nem jelentett károkra nyújtson fedezetet.
Indexálás
a szerződésben rögzített értékkövetési módszer, amelynek alapján a biztosítási díj vagy a biztosítási összeg meghatározott mértékkel automatikusan, a szerződés módosítása nélkül változik. Mértéke általában az inflációtól, vagy a hivatalos mutatóktól (pl. KSH) függ.
Integrál önrészesedés
önrészesedés a bagatell-károk kiszűrésének módszere, a minimális térítendő kárösszeg meghatározásával. Ha a kár az integrál önrész alatt marad, a biztosító nem térít, ha viszont fölötte van, akkor – levonás nélkül – megfizeti az egész kárt.
Intervenció
a biztosító hivatalos lépése, amely az elmulasztott díjak beszedését, a biztosítási szerződés fenntartását szolgálja.
Időszakos biztosítások
határozott időre kötött biztosítási szerződések. A biztosító csak a szerződésben naptárilag – év, hó, nap, óra, perc – megjelölt időszakra vállalja a kockázatot. Az időszak leteltével a szerződés automatikusan megszűnik.
Ismeretlen üzembentartó
ha a kárt a gépjármű okozta, de az üzembentartó személye nem állapítható meg, a károsult kárát a MABISZ a Kártalanítási Számla terhére megtéríti. Nem térülnek meg azonban az ismeretlen üzembentartó által a gépjárműben, az útban, az út tartozékaiban, közművekben, valamint a reklámhordozókban okozott károk.
Ittasság
a jogi és szerződési gyakorlatban a 0,8 ezrelékes véralkohol szintet elérő alkoholos befolyásoltság. A biztosítási szerződésekben általában mentesülési ok.
Járadék
rendszeresen (általában havonként) esedékessé váló szolgáltatás, amelyet a járadékra jogosító körülmények fennállásáig, vagy élethossziglanig folyósítanak. A biztosító által folyósított járadék lehet járadékopción alapuló vagy jövedelempótló.
Jármű önkényes elvétele
bűncselekmény (Btk.327.§), amelyet az követ el, aki idegen járművet mástól úgy vesz el, hogy közben nem vezérli tulajdonszerzési szándék, csak pl. az időleges jogtalan használat. Ha a cselekmény tulajdonszerzési célzattal is párosul, akkor a minősítése: lopás (Btk.316.§).
Jelzálog
az ingatlanokra bejegyzett jog, amely szerint a tulajdonos csak korlátozottan rendelkezhet a vagyontárgy felett. általában a hitelek vagy egyéb követelések biztosítékául kötik ki, és bejegyzik az ingatlan-nyilvántartásba (telekkönyv).
Jogalap-elbírálás
döntési folyamat, amelynek során a biztosító arról nyilatkozik, hogy a bejelentett (kár)eset a szerződés szerint biztosítási eseménynek minősül-e, illetőleg nem áll-e fenn mentesülés. A jogalap-elbírálás során dönt a biztosító az esetleges kármegosztás alkalmazásáról is.
Jogképesség
polgári jog, sőt alkotmányjogi fogalom, azt jelenti, hogy a jogképes (természetes vagy jogi) személy jogviszonyok alanya lehet; jogai, illetőleg kötelezettségei lehetnek (pl. örökölhet). Az ember születésétől a haláláig korlátozás nélkül jogképes. A jogi személyek megalakulásuktól megszűnésükig rendelkeznek jogképességgel.
Jogvédelmi biztosítás
a szerződés a biztosított részére anyagi vagy természetbeni segítséget nyújt az ellene indított polgári-, büntető-, szabálysértési ügyekben. A szolgáltatás általában a költségek átvállalásával, ügyvéd állításával realizálódik
Jövedelempótló
járadék a károkozó vagy a felelősségbiztosítója által folyósított járadék, amely a károkozás miatt kiesett jövedelem pótlásával igyekszik helyreállítani az eredeti állapotot. Az ilyen járadék is jövedelem, ezért a személyi jövedelemadó számításánál figyelembe kell venni.
Jutalék
a biztosító a biztosításközvetítő eredményes munkáját, a szerződés létrejötte vagy fennmaradása érdekében kifejtett tevékenységét jutalékkal honorálja. A jutalék megállapítható szerződésenként (darabjutalék) is, de általában a biztosítási összeghez igazodik.
Kamatrés vagy kamatmarge
A technikai kamat és a befektetési hozam közötti különbség.
Kárbejelentés
a biztosított hivatalos lépése, amellyel a biztosítási esemény bekövetkezését bejelenti a biztosítónak. A szerződés tartalmazza azt a határidőt, amelyen belül a kárbejelentést meg kell tenni. Elmulasztása a biztosító mentesülését eredményezi, ha a késedelem miatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. A határidő elmulasztása egyébként nem jogvesztő.
Kárenyhítés
a már bekövetkezett kár, biztosítási esemény károsító hatásait csökkentő magatartás. Ellentétben a kármegelőzéssel ez a kötelezettség szerződési kikötés nélkül is terheli a károsultat.
Kárgyakoriság mutatószám
amely azt jelzi, hogy egy adott időszakban (általában egy év alatt) a biztosított személyek és tárgyak közül hánynál következett bebiztosítási esemény.
Kárhányad
a biztosító díjbevételének és a kifizetett károknak egymáshoz való arányát fejezi ki. általában szerződéstípusonként, ágazatonként mérik.
Kárkori érték
a biztosított vagyontárgy értéke a biztosítási esemény bekövetkezésekor.
Kármegelőzés
olyan magatartás, amely a károk, biztosítási események bekövetkezésének megakadályozására irányul. A kármegelőzési teendők a biztosítottat csak akkor terhelik, ha ezt a szerződésben kikötötték. Pl. a vagyonvédelmi berendezések alkalmazása a betöréskárok megelőzésére.
Kármegosztás
károkozásért való felelősség százalékos megosztása a károkozásban részt vevők között. Ha például „A”-t 70%-ban, „B”-t pedig 30%-ban terheli a felelősség, akkor „A” (illetőleg felelősségbiztosítója) „B” kárának 70%-át, míg a „B” részes „A” kárának 30%-át köteles megtéríteni. A közrehatási százalékok összege természetesen nem haladhatja meg a 100-at.
Káronszerzés tilalma
a károsultat a károkozó olyan helyzetbe köteles hozni, mintha a károkozás meg sem történt volna. A károsult nem gazdagodhat a károkozás kapcsán. Ha egy 70%-os műszaki állapotú gépkocsi totálkára esetén a károsult egy új (100%-os) autó értékét kapná, előnyösebb helyzetek kerülne, mint a károkozás előtt. A káronszerzés tilos. A 30%-os különbözetet a károsultnak kell viselnie.
Kártalanítási számla
a MABISZ által kezelt alap, a garancia alap. Ebből térítik meg a biztosítással nem rendelkező, gépjármű üzembentartók által okozott károkat. A számla fedezi az ismeretlen üzembentartó által okozott, személyi sérüléses károkat is.
Kedvezményezett
az életbiztosítási összeg felvételére jogosult, a szerződésben megnevezett személy. Ez lehet maga a biztosított is, vagy bármely személy, illetőleg a kötvény bemutatója is. Ha nincs megnevezett kedvezményezett, akkor a biztosított örököse lesz a jogosult. A kedvezményezett személye a szerződés tartama alatt, írásban bármikor módosítható.
Kedvezményezett-jelölés
az életbiztosítási szerződés megkötésének egyik leglényegesebb mozzanata a kedvezményezett megnevezése. A szerződő nevezi meg; ha a szerződő és a biztosított személye nem azonos, a szerződéskötéshez, így a a kedvezményezett kijelöléséhez is, szükséges a biztosított hozzájárulása. A szerződő a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával az eredetileg kijelölt kedvezményezett helyett más kedvezményezettet is kijelölhet.
Készpénzdíjas biztosítás egyszeri díjas, időszakos biztosítás
a szerződő a szerződéskötéskor megfizeti az egész – általában rövid – tartamra szóló díjat. Ilyen például a BBP-biztosítás vagy a tanuló biztosítás.
Kettős biztosítás
ugyanazon vagyontárgyra vagy személyre kötött, egyidejűleg fennálló, azonos kockázatokra vonatkozó két szerződés. Vagyonbiztosítás esetében a második szerződés általában túlbiztosítást okoz, és így semmissé válik.
Kettős biztosítás
ugyanazon vagyontárgyra vagy személyre kötött, egyidejűleg fennálló, azonos kockázatokra vonatkozó két szerződés. Vagyonbiztosítás esetében a második szerződés általában túlbiztosítást okoz, és így semmissé válik.
Kezesi biztosítás
biztosítási szerződés, amelyet a hitelfelvevő köt arra az esetre, ha fizetőképtelenség esetén nem tudna teljesíteni (törleszteni) a hitelezőnek.
Kiegészítő biztosítás
az alapbiztosításhoz kötött, további kockázatokra vonatkozó biztosítási szerződés. Ha az alapbiztosítás megszűnik, megszűnik a kiegészítő biztosítás is.
Kísérletbiztosítás
alacsonyabb biztosítási összegre szóló, tömeges életbiztosítás, amelynél a kockázat elbírálásához nincs szükség orvosi vizsgálatra.
Kizárás
a biztosítási esemény meghatározásának módszere. Egyes kockázatokat a szerződés kizár a biztosítási fedezetből, így bekövetkezésük esetén a biztosító nem fizet, mivel a kizárt esemény – nem biztosítási esemény. Pl. a casco biztosítás térít a gépkocsi töréskára esetén, de kizárja a térítést, ha a törés versenyen, vagy arra felkészülés során következett be. A verseny közben bekövetkezett törés nem biztosítási esemény.
Kockázat
a kárt okozó véletlen események bekövetkezésének jelentősége. A kockázatot káreseménynek is nevezzük.
Kockázat-elbírálás
elemzési, értékelési folyamat, amelynek során a biztosító arról dönthet, hogy az ajánlatban rögzített kockázatot elvállalja-e, illetőleg milyen biztosítási díjért vállalja.
Kockázati díj
a biztosítási díj azon része, amely az átvállalt kockázatból származó károk fedezetéül szolgál. Ebből a díjrészből fizetik a biztosítottaknak járó szolgáltatásokat, s ebből képzik a függő károk tartalékait is. Nettó díjnak is nevezik, mert nem tartalmazza a vállalkozói díj részt.
Kockázati életbiztosítás
meghatározott tartamra kötött életbiztosítási szerződés, amelynek alapján a biztosító csak akkor teljesít kifizetést, ha a biztosított – a tartam alatt – meghal.
Kockázatkezelés
döntési és cselekvési folyamat, amelynek során a személyek vagy gazdálkodók felmérik és minősítik saját kockázataikat, illetőleg védelmi eszközöket rendelnek mellé.
Kockázatkiegyenlítődés
mivel a kockázatok térben és időben elszórtan jelennek meg, ezek hosszú távon és megfelelő területen ki is egyenlítődnek.
Kogencia
feltétlen érvényesülést kívánó szabály, amelytől nem lehet eltérni. A biztosítási szerződés vonatkozásában azt jelenti, hogy a felek a szerződésben a Ptk. biztosításra vonatkozó szabályaitól – még egyező akarattal sem – térhetnek el. Pontosabban: az eltérésre csak akkor van lehetőség, ha az egyértelműen a szerződő vagy a biztosított érdekeit szolgálja.
Kompozit biztosító
olyan biztosító, amely mind a life ág, mind a non-life ág művelésére jogosult. A biztosítási törvény 1996. január 1-jei hatálybalépése után hazánkban kompozit biztosító nem alapítható. A hatálybalépés előtt már kompozit engedéllyel rendelkező biztosítók azonban mindkét ágat tovább művelhetik.
Koremelés
a kockázat-elbírálási megoldás az életbiztosításoknál, amikor a biztosító – az orvosi vizsgálat alapján – a biztosított tényleges koránál magasabb életkor figyelembevételével állapítja meg a díjat.
Korlátozott cselekvőképtelenség
a cselekvőképesség törvényi vagy bírói korlátozása. A korlátozottan cselekvőképes személy csak a mindennapi élet szokásos egyszerű ügyleteit kötheti meg törvényes képviselője nélkül. Korlátozottan cselekvőképes a kiskorú személy 12 és 18 éves kora közötti időszakban; illetőleg az is, akinek cselekvőképességét – életkortól függetlenül – ítélet korlátozza.
Kötelező biztosítás
a biztosítási szerződés megkötése mindig önkéntes. Bizonyos esetekben azonban a törvény a biztosítási szerződés megkötését kötelezővé teheti: legismertebb formája a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás, de biztosításkötési kötelezettségük van pl. a magánnyomozóknak, állatorvosoknak, ügyvédeknek, utazási irodáknak is.
Kötelező gépjármű felelősségbiztosítás
Magyarországon gépjármű – és segédmotoros kerékpár – csak akkor vehet részt a forgalomban, ha üzembentartója érvényes felelősségbiztosítással rendelkezik. A biztosítás bármelyik – ilyen üzletággal foglalkozó – biztosítónál megköthető. A szerződés megkötését a hatóságok – közülük a rendőrség – is ellenőrzi. Ha az üzembentartó a díjat nem fizeti meg, az esedékességtől számított 30. napon a szerződés automatikusan megszűnik. Az üzembentartó által okozott károkat a Kártalanítási Számla terhére ilyenkor is megfizeti a MABISZ, de a kifizetett kártérítési összeget a károkozótól visszaköveteli.
Kötvény
az ajánlat elfogadását, és a szerződés létrejöttét igazoló okirat. (A szerződés megkötését igazoló vény.) Nem minősül értékpapírnak, elvesztés vagy megsemmisülés esetén másolattal pótolható. Csak egyetlen esetben „viselkedik” az értékpapírokhoz hasonlóan: ha az életbiztosítás kedvezményezettje a kötvény bemutatója.
Kötvénykölcsön
az életbiztosítási szerződések alapján a biztosító által a visszavásárlási összeg erejéig nyújtott kölcsön.
Közlési kötelezettség
a biztosított, a szerződéskötéskor, a kockázatvállalás szempontjából lényeges, valamennyi körülményt köteles közölni a biztosítóval. Ezt a biztosító általában kérdőívekkel, adatlapokkal segíti. Ha a biztosított ennek a kötelezettségének nem tesz eleget, vagy valótlan tényeket közöl, a biztosító mentesülésre hivatkozhat.
Közös kár
a hajózásban használatos fogalom. Olyan kár, amely a kapitány utasítására a hajónak vagy a rakománynak közös veszélytől való megmentése, illetőleg a kár enyhítése érdekében keletkezett. Ezeket a károkat az érintettek közösen, arányosan viselik.
Közraktárjegy
a fogyasztási javak tárolásához kapcsolódó, hitelezési tevékenységet segítő értékpapír. A tulajdonos közraktárban helyezi el áruját, amelyről közraktárjegyet állítanak ki. Ez két részből áll: az árujegyből, amely a rendelkezési jogot testesíti meg, és a zálogjegyből, amely a felvett hitel árufedezetét igazolja. A két értékpapír egymástól függetlenül is forgalomképes, de a közraktár az árut csak a két értékpapír együttes bemutatása esetén adja ki.
Közvetlen perlés
felelősségbiztosítás esetén a biztosító közvetlenül a károsultnak teljesít. Ha azonban perre kerül sor, a károsultnak a károkozó ellen pert kell indítania. Egyetlen kivétel: a gépjárművek üzembentartóinak felelősségbiztosításából származó követelése esetén a biztosító közvetlenül is perelhető.
Lejárat a biztosítási szerződés
-ben naptárilag megjelölt időpont, amikor a szerződés megszűnik, vagy a szolgáltatás esedékessé válik. Pl. elérési életbiztosítás
MABISZ
Magyar Biztosítók Szövetsége. 1990. november 14-én alakult országos szakmai érdekképviseleti szervezet. Az érdekvédelmi tevékenységen túl egyes szakmai feladatok ellátását koordinálja (oktatás, informatika, kármegelőzés). A MABISZ kezeli a kötelező felelősségbiztosításhoz kapcsolódó Kártalanítási Számlát, valamint működteti a nemzeti Zöld Kártya Büro-t. A havonta megjelenő Biztosítási Szemle című szaklap kiadója.
Magyar Aktuárius Társaság (MAT)
az aktuáriusok szervezete, amely 1991-ben a MABISZ-on belül, tagozatként alakult meg, majd 1995-ben önálló egyesületté vált. Tagjai magánszemélyek, akik aktuáriusként vagy az aktuáriusi szakmához közel álló területeken tevékenykednek a biztosítóknál, a hatóságoknál, illetőleg a tudomány berkeiben.
Magyar Életbiztosítási Orvostani Társaság (MÉBOT)
az életbiztosítási orvostan szakértőinek 1994-ben megalakult szakmai egyesülete. Évente tart nemzetközi, tudományos kongresszusokat. Tagjain keresztül vesz részt a Nemzetközi Életbiztosítási Orvostani Társaság (ICLAM) munkájában. A világszervezet 1998-ban hazánkban tartotta 19. kongresszusát.
Malus
pótdíj, amelyet a biztosító akkor alkalmaz, ha ügyfele – a biztosítási időszakon belül – igénybe veszi a biztosítási szolgáltatást, pl. egy vagy több kárt okoz. A malus a következő időszak díjait növeli.
Manipuláció
a biztosítási szóhasználatban szakkezelést jelent, amelynek során a beérkezett ajánlatban jelzett kockázatokat a biztosító elbírálja, megállapítja a díjat és kötvényt állít ki.
Maradékjogok
olyan, az életbiztosítási szerződésekben rögzített jogosultságok, amelyek a díjfizetés elmaradása, illetőleg a szerződésnek a biztosítási összeg kifizetése nélküli megszűnése esetén is fennmaradnak.
Maradványérték
a totálkárossá vált vagyontárgyak roncsainak, gazdaságosan már nem javítható maradványainak értéke, amelyet a kárkori értékből le kell vonni.
Mentesülés
ha a biztosítási esemény bekövetkezett, a biztosító csak akkor mentesülhet a fizetés alól, ha a kárt a biztosított vagy a szerződő, illetőleg a közös háztartásában élő hozzátartozók szándékosan, vagy súlyosan gondtalanul okozták. A súlyos gondatlanságot megvalósító tényállásokat a szerződés rögzíti (pl. ittas vezetés). A mentesülési okot mindig a biztosítóknak kell bizonyítania, arra a biztosított nem kötelezhető.
Minimális díj elve
a biztosítási törvény által rögzített szabály, amely szerint a biztosítónak legalább olyan mértékű díjat kell kalkulálnia, amely előreláthatóan fedezetet nyújt valamennyi vállalt kötelezettség teljesítésére és a biztosító költségeire.(Nyereséget, hasznot tehát nem kötelező kalkuláni.)
Módozat
meghatározott kockázatokra kidolgozott biztosítási szerződések.
Múlékony sérülés
olyan (általában baleseti eredetű) testi sérülés, amely maradandó egészségkárosodás nélkül gyógyul.
Munkáltatói felelősségbiztosítás
a biztosítási szerződés alapján a biztosító – a munkáltató helyett – megtéríti azokat a károkat, amelyekért az üzemi baleset, esetleg foglalkoztatási megbetegedés miatt felelősséggel tartozik.
Nagy számok törvénye
matematikai törvényszerűség, amely a biztosítás gyakorlatában azt jelenti: minél nagyobb a veszélyközösség létszáma, annál kisebb a valószínűsége annak, hogy egy meghatározott időszakon belül a vártnál több vagy kevesebb veszélyközösségi tagot ér károsodás.
Nagy-életbiztosítás
egyénileg kötött – általában nagy biztosítási összegre szóló – életbiztosítás, amelynek megkötését a biztosító orvosi vizsgálathoz, de legalább egészségügyi nyilatkozat tételéhez köti.
Nem vagyoni kár
a károkozóknak (felelősségbiztosítónak) a bizonyított vagyoni károkon túl a károsult nem vagyoni kárait is meg kell térítenie. Ilyen károk adódhatnak pl. súlyos esztétikai sérülésekből, az életvitel elnehezüléséből, a hozzátartozók elvesztése miatti traumákból.
Nem-életbiztosítás
az életbiztosítási ágba nem tartozó ágazatok; pl. vagyonbiztosítás, felelősségbiztosítás.
Néphalandósági tábla
a népszámlálás adatai alapján összeállított halandósági tábla. Emellett a biztosítók select halandósági táblát is készítenek.
Objektív felelősség
vétkesség nélküli felelősség forma.
Objektív kockázat-elbírálás
a kockázat-elbírálás olyan módszere, amikor a biztosító tárgyi ismérvek alapján (pl. tűzveszélyesség foka, vagyonvédelmi berendezések minősége, az épület szerkezete és anyaga?stb.) ítéli meg a kockázat súlyosságát.
Önbiztosítás
pontatlan szakmai zsargonszó; azt a magatartást jelzi, amikor a személy pénzeszközök vagy áruk tartalékolásával próbálja a kockázatból eredő károkat közömbösíteni.
Öngondoskodás
olyan előrelátó, tervszerű emberi magatartás, amely a bizonyosan bekövetkező, vagy a váratlan események vagyoni hatásait igyekszik kiküszöbölni. Egyik eszköze a biztosítás.
Önrészesedés
a kár azon része, amelyet a szerződés alapján a biztosított magára vállal. Minél nagyobb a vállalt önrészesedés, annál alacsonyabb lesz a biztosítás díja. Fajtái: az abszolút önrészesedés és az integrál önrészesedés.
Panaszügyintézés
a biztosító döntései ellen reklamációt lehet benyújtani az érintett biztosítóintézethez. Valamennyi társaság önálló panaszügyintézési apparátust működtet. Az ügyfél-tájékoztató megjelöli a panaszfórumokat. A PSZÁF-nek egyedi panaszügyintézési jogköre nincs, de ismétlődő és alapos panaszok esetén általános érvényű hatósági döntést hozhat.
Passzív viszontbiztosítás
a biztosító által elvállalt kockázatok viszonbiztosításba adása, szétporlasztása. Nostro viszonbiztosításnak is nevezik.
Pénzmosás
az illegálisan – főleg a feketegazdaságból – származó pénzösszegek banki és biztosítási csatornákon való átfuttatása és „legalizálása”.
Premier risque
a francia kifejezés fordítása: első kockázatra szóló biztosítás, a magyar terminológiában határösszeg-biztosításként honosodott. A biztosító a szerződésben rögzített határösszeg erejéig téríti a károkat, és nem vizsgálja az esetleges alulbiztosítást. Ha a biztosított a lakásban tartott 500 ezer forint értékű ékszereit – határösszeg biztosítással – 100 ezer forintra biztosítja, és minden ékszert ellopnak, a biztosító csak 100 ezer forintot fizet, de nem alkalmaz pro rata térítést.
Pro rata
alulbiztosítás esetén a biztosító a kárt csak arányosan téríti meg; mégpedig olyan mértékben, ahogy a tényleges érték aránylik a biztosítási pénzösszeghez.
Hasonló cikkek
Hogyan készülj fel hatékonyan gyermeked támogatására? Két dolgot mindenképp figyelembe kell venned, hogy milyen célokra szeretnél félretenni és ehhez mennyi idő áll
A nemrégiben megjelent 205/2023. (V. 31.) Korm. rendelet a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szerint
Egy korábbi kormánybejelentést követően a CSOK átalakításának részletszabályait tartalmazó kormányrendeletek 2023. július 11-én jelentek meg: ezek a 302/2023. (VII. 11.) Korm. rendelet a